2

Integrálni minden múltbelit. Visszafordulni hozzá, megköszönni, mert a részese lehettél, de továbbmenni az úton, ahová a jelzőfények csak a legbensőségesebb órán felvillanva vezetnek. És magamra maradva minden ezt suttogá: fordulj, vonulj legszentebb magányodba. Eddigi harcod a kísértő ellenében folyó harc volt mindig, amíg felszíni habokkal való küzdésbe nem taszított a folyó. Egyedül kell maradni, hogy megtudjam: hogyan, de aztán, visszatérve, az emberek közé vissza kell teremteni mindazt a jót, amit kaptam. Valóban, nehéz lehet az a teher, amit a szabadságommal a világ vállaira teszek. Azokéira, akiket szeretek. Azt is tudom, hogy nem szabad elfordulni, és sokkal kevésbé igen ezt puszta hátatfordítással elintézni: a mindenoldalról körülkémlelés, a farkasfalka minden személyes igazságát felszámolja, minden feltárult igazságot semmivé csócsál, még akkor is, ha csak a környezetünkbe tudtunk visszacsorgatni, ha nem száll fel az egekig a hírünk. Tűrni és szenvedni sem elég hát. Mára, mára, alaposan behúztál a csőbe, ügyesen és türelmesen játszottál, és most egy kicsit tehetetlennek érzem magam. Te tökéletesen jól csináltad. Ügyesen, úgy értem. Ettől függetlenül nagyon rekvirált dönteni. Ha veled harcolok, a veled-harcoló mindenem azt mondja: vonulj magányosságodba. Ha az életet keresem: vállalom az asszonyt, akit választottam. Mára, a kitartással, ha lehetséges. Mára, ostoroddal terád visszacsapok. Szeress, és tégy amit akarsz. Mára, én megszerettelek téged, s én téged most feloldozlak.